[Ezt a bejegyzést lassan 2 hónapja írom, kábé június másodika óta. Szóval most úgy döntöttem, hogy befejezetlenül publikálom, mert már azt sem tudom, mit akartam még mesélni.]

------------------------------

Megint el vagyok maradva. Úgy két héttel, mentségemre szóljon, hogy futni jártam inkább blogírás helyett. De tegnap sikeresen meghúztam a bokámat kicsit (viszont elértem a hó végére kitűzött célomat, a 3 kilométert, szóval büszkeség van), plusz Apa úgyis meccset néz (éljen a vébé), úgyhogy ma pótolok. Előre is elnézést, ha esetleg érthetetlen lennék, már megittam egy pohár rozét. (És milyen jól tettem, Erzsi néniéknek ezúton is köszönjük, ez itt a reklám helye: Prantner Pincészet) ((És igen, megérzem már azt az egy poharat is, nem vagyok edzésben, meg ugye 10 kiló mínuszban is vagyok, ne tessék csodálkozni.))

1.Otthon
Egy egész hetet otthon voltunk Győrben, mi Borival és Anyukámmal hétfőn utaztunk haza, Apa csütörtök délután csatlakozott hozzánk Bécs felől.
Kedden végre újra impróztam. Kiszámoltam, ezelőtt utoljára 2012. augusztus 2-án játszottam, pont egy nappal (vagy inkább egy hosszúra nyúlt éjszakával) azelőtt, hogy pozitív tesztet produkáltam volna. Na, az már jó régen volt. Úgyhogy annál jobban esett, remélem gyakrabban el tudok majd jutni.
Szerda volt az a nap, amikor Borinak 4 foga lett.
Csütörtökön jött Apa, pénteken pedig végre sikerült összehoznunk egy találkozót a gimis barátnőimmel. Este meg halászlét ettünk, igen Bori is. ezerrel tolta befele a tésztát a lével, meg a halat is. Hiába, Apukám nagyon finom halászlét főt.
Szombaton volt az én kedvenc Anyukámnak a születésnapja, éljen soká, hurrá-hurrá! Vasárnap pedig jöttünk haza.
És közben rengeteget kártyáztunk, meg nevettünk, a Húgommal és Öcsémmel futni is voltunk, sőt, kosaraztunk is, Apa is becsatlakozott, és fogalmam sincs ki nyert, de az biztos, hogy én futottam a legtöbbet a labda után. Na nem azért, mert csicska vagyok, hanem mert lyukas a markom.
Ezen kívül telezabáltuk magunkat cseresznyével, Bori egy idő után megunta, hogy lassan hámozgatom neki (nem, tulajdonképpen én sem tudom minek csináltam) és nekiállt saját magának szedni. Haláli volt, ahogy pipiskedett az alacsonyan lógó cseresznyékért, aztán a húsos kis ujjaival próbálta leszedni a szárát, egyébként a magokat többnyire kiköpte. 
És persze a dau-dau-ok. Naponta nyolcvanötször ki kellett menni megnézni Lizát meg Artúrt, megsimogatni megszeretgetni, Lizának még cseresznyét is adott kézből, tök ügyesen megoldották a dolgot. Bori odanyújtotta, Liza meg elkezdte a nyelvével kipiszkálni a markából, mire Bori kinyitotta a kezét. Állati édesek voltak, főleg, amikor mindketten várták a cserijüket, Liza ülve akkora volt, mint Bori állva, és néztek nagy boci szemekkel, hogy akkor most kié lesz a következő.
Rájöttem egyébként, hogy Bori imád bemászni dolgokba. Játékbaba ülőkéjébe, kosárba, dobozba, tök mindegy, csak be lehessen ülni a kellős közepébe.