A húsvéti nyuszi kopogtatott a konyha falán, amikor végzett a dolgával, mentünk is ki azonnal megnézni, mi mindent hozott nekünk. Pontosabban, az Borit tökre nem érdekelte, csak azt kérdezgette, hogy hol van a nyuszi. Hát, a nyuszi már elment, de azért hagyott ott nekünk egy-két dolgot egy rakat csokit, konkrétan egy hónapig azt ettük. Vagyis főleg Apa és Bori, én nem szeretem a csokit (csak nagyon ritkán).

De szükség is volt arra a kis csokikára vigasztalásképp, mert jaj, a nyuszi elvitte Bori cumiját. Bizony. Már egy-két héttel előtte megbeszéltük, hogy odaadja a nyuszinak a cumit, és kap érte cserébe csokit, így is történt. Illetve nem egészen úgy, ahogy én elképzeltem, és ezt valószínűleg csúnyán elrontottam, ugyanis konkrétan nem történt meg a cumi átadása. Úgy képzeltem, hogy közösen megcsináljuk a  nyuszinak a WC-t fészket, abba belerakjuk a cumit, majd elvonulunk és várjuk, hogy a nyuszi lebonyolítsa a cserét. Namármost ha ezt normálisan kommunikálom, plusz nem húzom az időt a fészeképítéssel, akkor ez nagyon jó lett volna, csak aztán anyukám végül megcsinálta a fészket és kirakta az ajándékokat (igen, bocsi, a húsvéti nyúl nem létezik). Ehhez képest még mindig lett volna lehetőségem szépíteni, és utólag odaadni a nyuszinak a cumit, de ez már csak később jutott eszembe, így amikor Bori kérte a cumiját alváshoz, végül nagy sírás lett a vége. Volt "visszahozza", "beszéjsz a nyuszivaj", meg minden hasonló, kicsit vigasztalgattam, aztán magára hagytam a nagy bánatával. Kábé 5 percig sírdogált, de végül nem tudott elaludni. Cserébe estére olyan fáradt volt, hogy elaludt a karomban tejivás közben, így megúsztuk a lefekvés előtti cumi-bánatot.

Így vetettem véget (kicsit bénán) a cumizós-korszaknak.