Múlt héten keddtől csütörtökig fognövesztés volt a program, lázzal és hasmenéssel, úgyhogy a második bölcsilátogatásunk erre a hétre tolódott. Tegnap odatelefonáltam, hogy ma mehetünk-e, mehettünk, hát mentünk. Kalandos volt.

A kedves jó Google Maps ugyanis egy másik Kossuth Lajos utcába küldött minket, méghozzá a szomszéd kerületbe. De mivel gyanús volt, hogy az a megálló, ahol a gugli szerint le kellett volna szállnunk, már Kispesten van, ezért aztán nem hallgattam rá és elindultam abba a Kossuth Lajos utcába, amiről én tudtam itt Lőrincen. Ami gyakorlatilag a szomszéd utca. De kábé öt házzal a cél előtt elbizonytalanodtam (itt követtem el az első hibát) és felhívtam Apát, hogy keressen már rá nekem, hogy jó helyen járunk-e. A második hiba az volt, hogy hittem neki (vagyis nem neki, hanem a Google Mapsnek) és visszafordultam (harmadik hiba). Felszálltunk a villamosra (gyerekkel teli babakocsival egészen bonyolult művelet) és elindultunk a másik irányba. A megadott megállóban leszálltunk és elindultunk az ottani Kossuth utcán. A harmincas szám környékén kezdett gyanús lenni, hogy távoli emlékeim szerint a térképen jóval közelebb jelezte az áldott jó Google a célt, ekkor felhívtam Apát, aki biztosított róla, hogy jó helyen vagyok, menjek csak, biztos visszamegy az utca a tizennyolcba. Hát nem ment. Ennél a pontnál már sűrűn anyáztam, végül felhívtam a családi napközi vezetőjét (biztos nem nézett hülyének) de ő is azt mondta, hogy menjek csak, majd egyszer csak átérek a másik kerületbe. Szorgalmasan elsétáltam a 180-as házszámig, amikor is ismét hívtam a bölcsivezetőt, hogy én itt vagyok, csak a bölcsi nincs. Bukta. Ekkor derült ki, hogy tényleg a rossz Kossuth utcában vagyok.

Szerencsére az autók zaja elnyomta a most már folyamatos káromkodásomat, legalábbis remélem, hogy Bori nem hallott belőle semmit, mert most már mindent próbál ismételni. (Elég gázos lett volna azzal bemutatkozni a bölcsiben, hogy a gyerek bazdmegel.) Visszafele kábé az ötvenes számig tudtunk busszal menni, onnan megint gyalogoltunk, aztán villamos, vissza a kiindulópontra. Illetve eggyel még visszább, ugyanis a másik irányban E G Y (!!!) villamosmegállóra van tőlünk a bölcsi. Egyre. Így viszont több, mint egy óra alatt sikerült odaérnünk. Ha késel, késs stílusosan, ugyebár. Miss Last Minute is not dead!

Amúgy a családi napközi nagyon-nagyon tetszett mindkettőnknek, közel van (már ha az ember nem kerüli meg a fél várost odafelé), nagy, árnyékos udvara van, a dadusok nagyon kedvesek, de ugyanakkor rend van, amit nem szabad azt nem szabad, a gyerekek is nyugisak és csak 5-6 gyerkőc van egy csoportban (2 dadára). Bori itt is kapott tízórait, utána játszott az udvaron, beállt a sorba naptejért, szóval tök jól érezte magát, de az a vicc, hogy még én is. Mondjuk én lehet, hogy akárhol jól éreztem volna magam, ahol le tudok ülni a fél kerületnyi túrám után.

Tanulság No.1: ha kétségeid vannak, akkor menj a saját fejed után, ne hallgass se a Google Mapsre, se a férjedre. Aki szintén a Google Mapset nézi. (Szeretlek, Szívem!)

Tanulság No.2: ha nem tudod hogy hova mész és nincs adatforgalmad, legyen nálad térkép.

Tanulság No.3: mielőtt elindulsz, nézd meg, hogy hova mész.