Bori a második rántásnál kezdte el megunni a próbálkozásomat a kelkáposzta-főzelék besűrítésével, így aztán úgy döntött, hogy rácsimpaszkodik a lábamra. Ennek eredményeképp a nadrágom a bokámon landolt.

A harmadik rántásnál elkezdte kinyitogatni a szekrényajtókat, beletúrt a kukába és ide-oda forgatta a sarokszerkény edénytartóját.

A negyedik rántásnál egyszer csak eltűnt, majd mikor visszatért, egy jó hosszú spáros nyugtával a szájában megállt a konyha bejáratában és diadalittasan nézett rám. Anya, ha nem foglalkozol velem, akkor rosszalkodom!

Az ötödik rántás sikerült.

[15:08 update: a kelkáposzta-főzelékem egyetlen erénye, hogy kellően sűrű. Egyébként íze alapján inkább lehetne rántásfőzeléknek nevezni, mint bármi másnak. Asszem ma hideget eszünk vacsira.]