Tegnap sikerült este 10 óra körül nekiállnom szétszedni a kacsát, ami a mai ebéd lesz. Úgy fél egyre végeztem is. Na nem a feldarabolás miatt, az seperc alatt megvolt. Csak ráfért még egy kis kozmetikázás (Édesapám, ha olvasod, akkor te ugorj inkább a következő bekezdésre). Szóval a konyha közepén ücsörögve, egy szék előtt kuporogva, amely széken egy tálcán feküdt előttem a szebb időket is megélt madár, szemöldökcsipesszel szedegettem ki belőle a maradék tollakat és egyebeket. (Tipp: soha ne dobjuk ki a férjünk exnői által hátrahagyott szemöldökcsipeszeket! Nem tudhatjuk, mire lesznek jók.)

A lényeg, hogy 1 óra volt már, mire ágyba kerültem, úgyhogy nagyon reméltem, hogy Bori későn fog ébredni (= kilenc körül). Ehhez képest már háromnegyed hétkor kukorékolt, fél órára még sikerült visszadugni a kiságyba, aztán már nem tudtam tovább trükközni, muszáj volt reggelizni. De az előbb ültek egymással szemben Apával a szőnyegen, Bori ránézett Apára ("na most figyelj, apafej") és fingott egy irtózatosan nagyot. Olyan sorozatot. Majd önelégült fejjel ismét ránézett Apára ("így kell ezt, amatőr") és játszott tovább. Szóval szerintem kialudta magát.