Bori elképesztő. Komolyan. Lassan nem tudom követni, olyan ütemben fejlődik. Szinte minden nap csinál valamit, amit addig még nem. Vagy amivel addig csak próbálkozott. Már 2 hete mászik, az már nem újdonság. De hogy ebből mennyi minden következik, az már mind újdonság. 3-4 napja stabilan ül, feltámaszkodik az asztalra, a vasalóállvány lábára, a szekrényre, Apa laptoptáskájára, a papucstartóként funkcionáló újságtartóra (ezzel el is borult egyébként, úgyhogy túl vagyunk ez első púpnövesztésen). Feltámaszkodik, ott térdel, kapaszkodik, és húzogatja előre a sonkáit, talpra rakja, húzza fel magát. Próbál felállni. Mit próbál, már az is sikerült neki. Tegnap este a fürdőkádban a kezembe kapaszkodva felállt. 1 hete mondtam Apának: Ez a gyerek 2 hónapon belül feláll. Hát nem kellett neki 2 hónap. De még csak 2 hét se. Ezen kívül belenyúlkál(na) a konnektorba, meghúzogatja (húzogatná) az összes létező kábelt (a mosógépét, a laptopét, a billentyűzetét), bemászik az ülésébe, kimászik az üléséből, hasra fordul az ülésében, egyszóval: életveszély. Minden percben a nyomában kell lenni, nem lehet nem odafigyelni. Mert ez már az a korszak, amikor a csönd rosszat jelent.

Hát így vagyunk.