Nem lehet megmaradni egy helyben. Uncsi. És a bébiknek való. Az öt és fél hónapos nagylány már kúszik, felfedezi, mi van a nyúlon túl (a nyúl az!), meg a szőnyegen túl, meg az Óperenciás-tengeren is túl (ott sajnos tilos fotózni).

De ha épp nem pörög-forog, kúszik-mászik, akkor is folyton izeg-mozog, olyan, mint egy sajtkukac. Ha nagyon koncentrál, akkor is legalább az ujjacskái mozognak. Meg a szája.

Mondjuk az amúgy is folyton jár, mint a kacsa segge. Sóhajtozik, kiabál, huhog, sikít, berreg, mindegy, csak mindenki hallja.

És persze mindeközben ömlik a szájából a nyál, és mindig rágcsálni kell valamit (igen, beszélgetés közben is) - rágókát, kezét, anyát, kendőt, játékot, lábát. Leginkább a lábát. El tetszik tudni képzelni, micsoda művészet így bepelenkázni a gyereket?