Én csak azért kezdtem el neki énekelni, hogy kicsit nyugton maradjon és le tudjam vágni a körmét. Erre teljesen lelazult és bealudt. Azt hiszem, mára beteljesítettem a női princípiumomat.

Visszadobájom a jabdákat! - avagy Szokoly Bori megérkezett és rendet rak.

(Egyébként eszméletlenül menőnek érzem, hogy két héttel szülés után játszóházba járok. Szóval köszi, jól vagyok!)

És akkor két órával azután, hogy leültem vacsorázni, végre tényleg leültem vacsorázni.

Bori festeget az asztalnál, Apa a tegnapi Broncos-Patriots meccs ismétlését nézi a háttérben. A kommentátor lelkesen őrjöng. Bori egyszer csak megszólal:

-Hoj van Jobi bácsi?

Robi bácsi az a 2 méteres állat, kislányom, akin három ember lóg és még így is fut.

Csak nehogy Patriots-rajongó legyen, mert akkor hárman háromfelé szurkolhatunk...

Reggel, fél nyolc, befekszem mellé az ágyba, hogy felkeltsem. Kinyitja a fél szemét, konstatálja, hogy én vagyok, majd átfordul a másik oldalára és határozottan közli, hogy "én még ajszom".

Az alma nem esett messze. Mamikám, utólag is elnézést kérek minden undok reggelemért. Apától meg előre is.

Ma kivételesen nem kellett egy órát várnom, hogy bejussak CTG-re, totál felkészületlenül is ért, amikor behívtak. Azzal a lendülettel farzsebre raktam a kezemben lévő telefonomat. Lecuccoltam, a nővér mondta, hogy akkor menjek pisilni, aztán vérnyomás és már csináljuk is a CTG-t. Kispohár elvesz, WC-be be, nadrág letol... és akkor valami csobbant egy kurvanagyot. Először nem értettem a dolgot, aztán eszembe jutott, hogy kábé egy perccel korábban átfutott az agyamon, hogy nem oda kéne rakni azt a telefont. Miért? Hát pont ezért. Mert ugyan remekül mutatott a villogó hangulatfény a SOTE klinika vécéjében, na de azért mégis... Szóval egy anyázás és pillanatnyi hezitálás után vettem egy nagy levegőt, és kikaptam a telefont a budiból. (Nem, a nagy levegő nem azért kellett, annyira nem merültem alá.)

Ezek után pisilésről természetesen szó sem lehetett, igyekeztem a mosdóajtó takarásában a lehető legfeltűnésmentesebben szétszedni és szárazra törölgetni a telefont. Aztán sűrűn elnézést kértem a nővértől, hogy hát ilyen se nagyon fordult elő velem mostanában, de ez most nem megy. (Olyannyira nem fordult elő, hogy két napja konkrétan pisilés után is pisilnem kell.)

De a CTG legalább normálisan sikerült, előtte betoltam egy jó édes muffint, hogy Julcsi felébredjen. Sikerült, kvázi cukorsokkot kapott, de legalább sokat mozgott és gyorsan végeztünk.

A telefonom azóta is működésképtelen, szóval ne hívjatok, mert nem veszem fel. Vagy csak bugyborékolást fogtok hallani.

És még valami: NE tegyétek a telefonotokat a farzsebetekbe.

-A! Hajjottad ezt?
-Mit?
-Ugatott egy kiskutyus.
-Nem hallottam.
-Én sem.

*******************************

-Apa, jaj de büdös vagy.
-Miért?
-Mejt bejehempejgőztéj a kutyakakiba!

 (Just for the record: Apa egyáltalán nem volt büdös.)

Elfeküdtem a kanapén; hiba volt. Próbálok feltápászkodni, Apa egy ideig visszafogott vigyorgással nézi, aztán odanyújtja a kezét, hogy felsegítsen.

-Hagyjál, tudom egyedül.

-Semmi baj szívem, a bálnákat is vissza kell segíteni a vízbe, amikor partra vetődnek.

Ezzel nem tudok vitatkozni. Hagyom, hogy segítsen.

- Anyaaaaa! Hoj az ajakápojóm?

Kezdem bánni, hogy nem új bordát kértem karácsonyra.