Olyan jó volt megint otthon, hogy nagyon. Lehetett sokáig aludni, finomakat enni (egyik nap ebéd után határozottan úgy néztem ki, mint öt hónapos terhesen), szundiidőben COD-ozni (recruit szinten már egészen értékelhető a játékom), este társasozni meg kártyázni, szóval kikapcsoltunk kicsit. Sőt, én pénteken egész napra kimentem imprótáborba, na az, az jó volt. (Zsének szeretném jelezni, hogy a gerinctornától két napig izomlázam volt utána, csillagosötös.)

Bori is nagyon élvezte az egészet, folyamatosan evett, paradicsomot a paradicsomfáról, almát az almafáról, szilvát a szilvafáról. Mindig eszembe jutott a régi székely vicc a pálinkafáról, hát nálunk most minden nyam-nyamfa.

A legjobb mégis az volt (mindenkienk), hogy mindig jutott Borira egy kis figyelem, mert megmondom őszintén, most már eljutottam odáig,  hogy nagy megkönnyebbülés, ha nem nekem kell egész nap lekötnöm. És szemmel láthatólag Borinak is jó volt, hogy Mamival főzőcskézhetett (keverte-kavarta a kistálkában a semmilevest, aztán mindenkivel megkóstoltatta), hogy Papi énekelt neki (az A part alatt nagyon bejött Borinak), hogy kipakolhatta a Húgom táskáját, hogy az Öcsém mesélt neki, hogy Artúrt meg Lizát lehetett simogatni meg etetni (dau-dau nyam-nyam!), nekem meg folyton virágot szedett. Imád otthon lenni. Meg mi is.

Jaj. Úgy visszaköltöznék most Győrbe.