Van egy nagyon pozitív hozadéka annak, hogy reggel korábban kelünk: a reggeli. Családilag leülünk reggelizni, mielőtt Apa elmegy dolgozni. Kivéve ha munka előtt még vezetni megy és fél hatkor kel, vagy még korábban. Persze, még mit nem. Meg kivéve, hogyha - mint ma - túlságosan sokáig élvezem, hogy zárt ajtó mögött vécézhetek (igen, már reggel, nagyon egészséges az anyagcserém, köszöni szépen) és közben nem kell folyton Borin tartani a fél szememet. Netekerdleavécépapírt, szálljkiamosógépből, neiddmegazecetet, rakdvisszaadomesztoszt, aszemétakukábanmarad, afrancbamegintakádszélénhagytamaborotvámat. Még jó, hogy viszonylag kicsi a fürdő és egy kis nyújtózkodással mindent elérek, nem kell folyton felugrálni a vécéről.

De a lényeg, hogy általában tényleg reggelizünk. Bori is repetázik az üvege után, tolja lefele ezerrel a kenyér-felvágott falatkákat. Vagyis inkább csak a kenyeret. Én ilyen gyereket még nem láttam. Odarakom elé a katonát, leveszi a sonkát a kenyérről, otthagyja, és csak a kenyeret eszi meg. Ilyenkor mindig Besenyő Pista bácsi örökbecsű mondása jut eszembe: nooooormááááális?!