Csütörtökön Apukám eljött értünk, hozta a nagypapámékat is (akik hétfőn érkeztek Berlinből), hadd lássák ők is, hol lakunk. Pénteken és szombaton is kaptam egy kis kimenőt (szépülésre-shoppingolásra*, juj de kircsi volt), Bori meg otthon maradt Anyukámmal, nagyon rendes leányzó volt végig.

Vasárnap korán volt indulás Csurgóra, ott tartottuk a keresztelőt, hogy Apa nagymamái, azaz a dédik is el tudjanak jönni. Először látták Borit, szerintem teljesen odáig meg vissza voltak érte, mondjuk minden okuk megvolt rá, tündérien viselkedett.

Mikor odaértünk (1 órával a mise előtt és fél órával a tervezett idő előtt - pedig még pisiszünetet is tartottunk), Bori kapott sütőtököt, de nem esett jól a pocakjának az autózás után, úgyhogy vissza is jött az egész, a tápszer meg nem kellett. Így aztán jóformán üres gyomorral nézte/hallgatta/aludta végig a misét. Ami amúgy baromi hosszú volt, ahhoz képest nagyon jól bírta a leányzó tényleg, eleinte nézelődött, hallgatta az énekeket, aztán egy idő után belefúrta az arcát a nyakamba és elaludt. A keresztelésére felébredt, nézett nagy szemekkel, hogy mit tapizza mindenki a homlokát, meg minek öntik le vízzel a fejét, nincs is fürdésidő. De inkább érdekelte a dolog, mintsem zavarta volna, a dédimama úgy interpretálta a dolgot, hogy azért, "mert így szereti a Jézuskát". Vagy azért, mert így szereti a vizet és hozzá van szokva, hogy a fejére van öntve (tudom, tudom, a macska meg fel van mászva) - ezt már talán soha nem tudjuk meg, örök rejtély marad. A lényeg, hogy eddig a pontig bírta körülbelül, a végén már nagyon éhes volt és ezt tudtára is adta mindenkinek. Pedig még áldoztunk is (mert ugye ilyet már én is csinálhatok, de menő, az esküvőmön voltam elsőáldozó - végül is fehér ruha-fehér ruha, sokat spóroltam ezzel) meg meg is áldott minket a papbácsi (aki elsőre egészen szimpi volt, de eztán némi rasszista beszólás után már kevésbé) és csak utána kapott enni a gyermek. Kapott volna. De igényes lány ez, az időközben kihűlt tápszert nem volt hajlandó megenni, úgyhogy tempóztunk az étterembe, ahol megmelegítették neki, Apa megetette és kerek volt a világ (meg a pocakja is).

Aztán mi is jót ettünk, Bori közben szórakoztatta a keresztszüleit (vagy fordítva?), aztán egy idő után eltörött a mécses, de végül Anyukám karjában elaludt, úgyhogy becsempészte a babakocsiba. Így sétáltunk át dédimamához is sütit enni - mintha nem lettünk volna tele eléggé. Bori egy darabig aludt, de elég hamar felébredt, aztán beszélgetett mindenkivel, de egy idő után rájött, hogy ő inkább halálosan fáradt és keservesen sírni kezdett. Gyorsan összepakoltunk, elköszöntünk és indultunk haza. Bori a következő falunál már aludt. Mikor hazaértünk elmentünk lefürödni, aztán folytatta az alvást, kicsit később evett még egyszer, aztán megint aludt.

Ma délelőtt is és délután is 3-3 órát aludt, úgyhogy tisztességesen bepótolta a tegnap kimaradtakat. Szegény kis nyuszifül. De legalább ezen is túlvagyunk.

*Apa, te vagy a világ legtürelmesebb embere, köszcsi-puszcsi.