Az van, hogy sajnos Apának lett igaza. Egyre kevesebb a tejem, nehezen is jön, Bori meg nem hajlandó szenvedni érte. Tegnap megpróbálkoztunk azzal, hogy gyakran raktam mellre (1,5-2 óránként, amikor csak ébren volt) de este már így sem tudott semmit enni, úgyhogy ismét jött a tápszer. De nem vagyok hajlandó feladni, leálltam a fogamzásgátlóval, rendeltem irtó drága - de elvileg nagyon jó - More Milk bogyót, vettem tejszaporító teát, beszereztem néhány doboz sört (alkoholmenteset, természetesen) illetve béreltem normális mellszívót, mert a kézivel nincs türelmem 1 órán keresztül szórakozni 10 ml-ért. Főleg, hogy ma a hölgy eljátszotta velem a következőt: nem evett túl sokat, úgyhogy nekiálltam lefejni a maradékot, elég gyorsan végeztem, gondoltam még odaadom neki. Hát teli pofával vigyorogva igen nehéz enni, ez egyértelműen kiderült. Minden érdekesebb volt, mint a kaja: én, a keze, az én kezem. Nyúlkált az ujjaim után, próbálta megfogni őket, közben néha rám nevetett, de úgy, hogy leláttam a pelusáig. Nagyon boldog voltam, hogy a kemény munkával (biceps workout level pro) lefejt tejnek a felét (!) sikerült valahogy belediktálnom, amit aztán 10 perccel később a pelenkázásnál kibukott. Vigyorogva, természetesen. Legalább vidáman éhezünk.

Jó, az éhezés nyilván túlzás, kap tápszert. Sajnos. De muszáj, amíg újra be nem indul a dolog. Mert én még bízom benne.