Ma kivételesen nem kellett egy órát várnom, hogy bejussak CTG-re, totál felkészületlenül is ért, amikor behívtak. Azzal a lendülettel farzsebre raktam a kezemben lévő telefonomat. Lecuccoltam, a nővér mondta, hogy akkor menjek pisilni, aztán vérnyomás és már csináljuk is a CTG-t. Kispohár elvesz, WC-be be, nadrág letol... és akkor valami csobbant egy kurvanagyot. Először nem értettem a dolgot, aztán eszembe jutott, hogy kábé egy perccel korábban átfutott az agyamon, hogy nem oda kéne rakni azt a telefont. Miért? Hát pont ezért. Mert ugyan remekül mutatott a villogó hangulatfény a SOTE klinika vécéjében, na de azért mégis... Szóval egy anyázás és pillanatnyi hezitálás után vettem egy nagy levegőt, és kikaptam a telefont a budiból. (Nem, a nagy levegő nem azért kellett, annyira nem merültem alá.)

Ezek után pisilésről természetesen szó sem lehetett, igyekeztem a mosdóajtó takarásában a lehető legfeltűnésmentesebben szétszedni és szárazra törölgetni a telefont. Aztán sűrűn elnézést kértem a nővértől, hogy hát ilyen se nagyon fordult elő velem mostanában, de ez most nem megy. (Olyannyira nem fordult elő, hogy két napja konkrétan pisilés után is pisilnem kell.)

De a CTG legalább normálisan sikerült, előtte betoltam egy jó édes muffint, hogy Julcsi felébredjen. Sikerült, kvázi cukorsokkot kapott, de legalább sokat mozgott és gyorsan végeztünk.

A telefonom azóta is működésképtelen, szóval ne hívjatok, mert nem veszem fel. Vagy csak bugyborékolást fogtok hallani.

És még valami: NE tegyétek a telefonotokat a farzsebetekbe.