Bőrig

2015.06.09. 23:59

Amikor elindultam Boriért a bölcsibe, akkor már pont nem esett, meg még pont nem esett. Írtam is Apának, hogy mekkora mákom van, hogy megúsztam a két nagy zuhét, de a dolog villamoson belülről sem festett barátságosan. Konkrétan rohadt félelmetes volt, kábé a vihar közepén lehettünk, én ilyen égdörgést még életemben nem hallottam. Mintha a fülem mellett sütöttek volna egy egy puskát. De legalább nem áztam meg.

Egészen addig, amíg a villamos fel nem mondta a szolgálatot négy megállóval a bölcsi előtt. Vilivezetőbácsi közölte, hogy akkor mindenki mehet, amerre lát, leginkább a pótlóbusz megállójáig, nemsokára jön. Az eső ömlött. Nagyjából öt másodperc alatt áztam szarrá - esernyőm persze nem volt, bár igazából nem sokat segített volna a helyzeten - a kezemben lévő papírtáska bírta kábé tízig. Addigra nekem már önteni lehetett volna a cipőmből a vizet (pedig készültem váltócipővel, hogy ne tűsarkúban kelljen tipegnem) és a bugyim is vizes volt.

A buszmegálló nyilván tele volt, nem tudtam már beállni, na nem mintha számított volna. Próbáltam úgy felhívni Apát, hogy a telefonom ne ázzon be, és mondtam neki, hogy akkor legyen kedves és induljon el értünk a bölcsibe. Most. A bölcsinek is szóltam, hogy bocsi, de nem fogok odaérni ötre. B mondta, hogy sebaj, ő sem tud úgysem elindulni biciklivel hazafelé, amíg ennyire szakad. Közben jött is a pótlóbusz viszonylag gyorsan (bár egy örökkévalóságnak tűnt, már azon gondolkodtam, hogy hívok egy taxit), a helyzet odabent sem volt sokkal jobb, mert az ősrégi tragacs alulról és felülről is beázott. De legalább odaértem a bölcsibe.

Apa közben hívott, hogy iszonyatos dugó van a városban, nem fog odaérni értünk. Szerencsére Bori egyik kispajtásának az anyukája pont akkor érkezett meg a böhömnagy Merci kisbusszal (sok gyerekhez nagy autó dukál), így ő elvitt minket egy darabig. Bori kapott kölcsön néhány ruhát a bölcsiből, ő legalább kevésbé ázott meg, amíg hazaértünk.

Otthon meg beültünk egy kád meleg vízbe, hogy átmelegedjünk kicsit, és már minden jó is volt.

süti beállítások módosítása