Drama Queen

2015.05.16. 23:59

Bori sikeresen megfázott a hétvégén. A reptéren utolért minket egy laza nyári zápor, ami végül számomra nagyon jól jött ki, mert fél órával később szálltunk fel és így gyakorlatilag naplementében ugrottunk, elképesztően szép volt.

Bori viszont tapicskolt a pocsolyákban, erre jött a jó kis szél, és máris kész volt a dátha. Plusz erre jött még egy kis fognövesztős fájás és egy kis "nőnek-a-csontaid"-fájás. Hétfőn olyan fáradt volt délután, hogy aludni sem tudott, ebből persze hatalmas hiszti volt, jól összevesztünk. Aztán egyszer csak elvágták a sírást és elaludt.

Mikor felébredt és bementem hozzá, teljesen lesokkolt a látvány, csupa vér volt a kiságy, az ágynemű, a pizsamája és egy hatalmas lila folt volt az állán. Valószínűleg addig hisztizett meg toporzékolt a kiságyban, amíg beütötte az állát és elharapta a száját.

Később a hét folyamán egyre jobban lett, én meg egyre rosszabbul, már nekem is fájt a torkom meg az arcüregem, úgyhogy felváltva használtuk az orrszívót, míg boldogan éltünk és meg nem gyógyultunk.

süti beállítások módosítása