A tegnapi mélypont után ma nagyságrendekkel jobban vagyunk, nekem pölö már nem fáj a fülem, nincsenek négyszeresére dagadva a nyirokcsomóim és a torkom sem fáj. Borinak meg normálisan ürül az orra (tegnap még szívni kellett, annyira nem kapott levegőt szegényem), egyáltalán nem olyan nyűgös, sőt, még rosszalkodni is van ereje.

Elkövettem azt a hibát, hogy a cumisüvegét a maradék tejjel otthagytam a dohányzóasztalon, mire visszaértem a reggeli fürdőszobai ügyletemből, már a felét szétfröcskölte az asztalon. Úgyhogy fogtam egy rongyot és a kezébe nyomtam, hogy na, akkor takarítsál, lányom. És takarított.

Később pedig az étkezőasztalról parancsoltam le, nem bírta kivárni, amíg a terítés után odaérek az ebéddel és berakom a székébe, ő fogta magát és asztalhoz asztalra ült. De legalább végre normálisan evett, napok óta először, naná, mert dzzss (=rizs) és husó (=husi) volt, a kedvence, kifejezetten ezt kérte tegnap. És hát ki vagyok én, hogy ellentmondjak, ha a lányom olyan ebédet kér, ami 20 perc alatt készen van?