Foghelyzet - 11

2014.09.15. 16:45

A kilencedik fogacska, a jobb felső kettes augusztus harmincadikán bújt ki, pont rá egy hétre érkezett a bal alsó négyes. Ezt macerásabb volt kinöveszteni, konkrétan taknya-nyála összefolyt szegénykémnek pár napig, amíg ki nem jött.

Azt hittem, ezzel vége egy időre, kicsit pihenhetünk, erre most vettem észre, hogy már a bal alsó kettese is kint van. És tutira jön még valamelyik, mert már megint tíz percenként kell orrot fújni (lelkesen és meglepően hatékonyan fújja) és félóránként nyálkendőt cserélni.

A slusszpoén, hogy úgy tűnik, hogy az én már-már feledésbe merült bölcsességfogam is kedvet kapott a növekedéshez itt a nagy fogzás közepette, ki tudja, milyen indíttatásból, talán puszta együttérzésből, szóval nekem is konkrétan a fél arcom le van zsibbadva. 

Sebaj, ilyen időben úgysem sok mindent tudunk csinálni, majd bespájzolunk Dologelből, berakjuk a Szaffit és fogat növesztünk naphosszat.

süti beállítások módosítása