Mikor kimentek az udvarra, mondtam neki, hogy hazamegyek takarítani, ő meg játszik egyet B-vel és a gyerekekkel, meg ebédelni, aztán alvás után jövök érte. Ez volt az első alkalom, hogy egyáltalán reagált arra, hogy elmondtam neki, hogy el fogok menni. Szorosan átölelte a nyakamat és nyávogással fejezte ki a nemtetszését. Innentől kezdve egy darabig le sem vette rólam a szemét és mindenhová magával cipelt az udvaron is, aztán a homokozó elterelte a figyelmét és akkor leléptem.

Ebédre visszamentem, hogy ott legyek az altatásnál, ha bármi gond van. Bentről néztem, ahogy ettek kint a teraszon, meg kell hogy mondjam, egészen jól beleszokott a menetrendbe. Szépen evett, próbálkozott egyedül (azért B-nek időről-időre rá kellett szólnia, hogy nem kézzel, hanem kanállal; aztán volt is egy pont, ahol B kezébe nyomta a kanalat, hogy akkor inkább etesse ő), és ott maradt az asztalnál, miután végzett.

Kézmosás-fogmosás után pedig bevonultak a csoportba, ahol már várták őket az ágyacskáik, a többiek le is feküdtek szépen. B mondta Borinak, hogy ő is feküdjön le az ágyába, aztán már csak azt hallottam, hogy csodálkozva megdicséri, hogy milyen ügyes. Lefeküdt. B elég hosszan mesélt, aztán később kijött a csoportból, amikor Bori elaludt. Mert igen, elaludt. Nagyjából egy hang nélkül. B azt mondta, kicsit még mocorgott, meg fel akart ülni, le akart mászni az ágyról, de B mindig mondta neki, hogy most nem lehet felkelni, pihenőidő van, végül pedig elaludt.

Kábé egy óra múlva ébredt fel, B kihozta, nehogy felébredjenek a többiek. Jókedvű volt, de azért eléggé örült neki, hogy ott vagyok. 

Első bölcsibenalvás pipa, szerintem az én lányom a legrendesebb gyerek a világon evör.