Beszoktatás - 1.nap

2014.09.01. 23:59

9 előtt kicsivel értünk oda, először Borit le sem lehetett vakarni magamról. B, a nevelőnője mondta is, hogy ő nem is fog odajönni, ismerkedjen csak a hellyel első körben, aztán majd később fokozatosan vele is. Bori pedig olyannyira ismerkedett volna a hellyel, hogy egyfolytában ki akart menni, miután mindenki odaért és becsukták a csoportszoba ajtaját.

A tízórai már lefoglalta annyira, hogy a háttérbe vonulva tudtam figyelni. Egy darabig legalábbis, aztán meg már megunta a dolgot és inkább elmászkált. Amit persze hivatalosan nem szabad, mert megvárják egymást a gyerekek (mondtam én, hogy rend van itt), de a beszoktatósoknál még nyilván szemet hunynak efölött. 

Az udvar sajnos csupa víz volt, úgyhogy így csak egy kis séta jutott aznapra, ott az utcában oda-vissza. Mire visszaértünk, már ebédidő volt, úgyhogy elköszöntünk és hazajöttünk. Első nap done, kicsit aggasztott azért, hogy végig rajtam lógott, de biztos lesz ez még így se.

süti beállítások módosítása