Tanulva az előző esetből most megnéztem hogy hova megyünk, így szerencsésen odataláltunk városnézés nélkül.

Tizenegyker, hatalmas, új lakópark, első emeleti kis lakás. Itt most épp nyári szünet volt, úgyhogy nem voltak gyerekek, csak a családi napközi vezetőjének a kislánya. Szimpatikus volt az egész, Bori ugyanúgy feltalálta magát, mint előző két alkalommal. ez mondjuk nem sokat segített a döntésben, pedig úgy terveztem, hogy nagyrészt ráhagyom ezt a dolgot, oda fog járni, ahol a legjobban érzi magát.

Így végül én döntöttem, a másodikként megnézett családi napközi mellett. (Bár szerintem az én fejemben ez már nagyjából akkor eldőlt, hogy oda szeretném beíratni, amikor ott voltunk.) Borinak mindenképp jó, hogy nem kell átmásznia velem a városon, hanem itt van öt perc sétára, plusz a saját udvar is nagyot dobott a dolgon. Ami igazából  ténylegesen eldöntötte a dolgot, az a rend volt. Itt valahogy az volt az érzésem, hogy megvan a napirend, megvannak a korlátok, amiken belül viszont hagyják a gyerekeket, hogy feltalálják magukat. Nyugodtabbak voltak a gyerekek is, a nevelőnők is. 

Szóval Bori ide fog járni hetente egyszer, szeptember elsején kezdjük a beszoktatást, kíváncsi leszek, hogy veszi az akadályt.