Kajaügyek

2013.09.09. 23:59

Hát most úgy állunk, hogy ott tartunk, ahol elkezdtük. Vagy inkább még ott sem. Az alma továbbra is fúj, újabban a sütőtököt sem hajlandó megenni, a barackot, sárgadinnyét, körtét ugyan szereti, de mindegyiktől fáj a hasa (a körtétől épp ma lett kiabálós délutánunk). Ráadásul úgy eszik, mint egy ősember, mire végzünk, minden pürés: az egész arca, a nyaka, a ruhája nyaka, a keze, a nadrágja, a zoknija (!), az ülés. Sőt, egyik nap még a kanapén is landolt egy fél adagnyi sárgadinnye-sütőtök kombó.

Úgyhogy úgy döntöttem tartunk pár nap szünetet, amíg az én megtépázott idegrendszerem is helyreáll, és amíg sikerül kitalálnom, hogy szedem ki a sütőtökfoltot a kanapéból, aztán újult erővel, kikezdhetetlen türelemmel és végtelen humorérzékkel állunk neki újból a próbálkozásnak. Zöldségekkel. A gyümölcsöt egyelőre hanyagoljuk, hiába van most friss barack, meg dinnye, meg mittudomén, inkább berakok mindegyikből egy jó adagot a fagyóba, aztán ha kicsit erősebb lesz a gyomra és meg tud birkózni ezekkel a savas gyümikkel, majd akkor előkapjuk, és milyen jó, hogy lesz mihez nyúlni. Addig meg ismerkedünk a répával, fehérrépával, cukkinivel, sütőtökkel, krumplival, satöbbi. Ezeket többnyire úgyis egyszerűbb kiszedni a kanapéból.

süti beállítások módosítása