Igazából szerintem nekem van a legrendesebb gyerekem a világon. A fél városon átcipeltem, méghozzá olyan egyszerű önös érdektől vezérelve, hogy megcsináltassam a szempillámat. Odafelé kicsit aludt, kicsit nézelődött. Azért az út vége felé már jelezte, hogy elég volt a kendőből, Anya, rohadt meleg van. Szerencsére a szalonban nagyon jó klíma volt, Mazsi háromnegyed órán keresztül nézelődött, amíg én szépültem. Akkor kicsit megunta a dolgot és volt pár perc sírás, de aztán rájöttem, hogy valószínűleg éhes, úgyhogy megkapta a cumisüveget, egyből csönd is lett. Egy kiadós, királylányos böfögés és egy kis nyűgösködés után pedig elaludt a mellkasomon, úgyhogy Reni kényelmesen be tudta fejezni a szempillámat. (Úgyhogy most egy hónapig nem kell magamnak arcot rajzolni reggelente, végre.) 

Hazafele összeszedtük a húgomat és a barátnőit. Amíg vártuk őket a metrónál, a nyüzsgésben és hangzavarban, csendben énekelgettem Borinak, a fejét hátrahajtva bambult felfelé az arcomba, hatalmasakat pislogott, bágyadtan mosolygott.

Igazából szerintem nekem van a legrendesebb gyerekem a világon.