Alakulunk

2013.04.18. 13:21

Az elmúlt pár napban kialakult a napirendünk: 4 óránként evés (éjszakánként továbbra is egyszer), este 7-kor fürdünk, amikor Apa hazaér, a délután 3 órás szoptatás után pedig sétálunk egyet. Számomra ez a nap fénypontja, annyira jólesik kiMOZDULNI kicsit (még ha csak a boltig is megyünk), meg különben is süt a nap ezerrel, Bori békésen szuszog a mellkasomon a hordozókendőben, órákig is elsétálgatnék így. Azt azért még persze nem nagyon lehet, bár tegnap egészen hosszasan piacoztunk (*): itt voltak Mamáék (akik már igazából Dédmamáék) és bevásároltunk, aztán utána főztünk egy kicsit Mamával, így pár napra megint van kajánk. Ez a lehető legnagyobb segítség, hogy nem kell főzőcskézni, még nem lenne elég erőm egyedül nekiállni, bármennyire is jól vagyok. Mondjuk tegnapelőtt este Apa kérésére összedobtam egy carbonarát, és bár tudtam, hogy nem szabadna ennem belőle, nem bírtam neki ellenállni. Hát tegnapra meg is lett az eredménye, egész délután és este brutális hasfájással küzdöttünk, úgyhogy kellőképpen utáltam magam, miközben próbáltam Borit nyugtatgatni és tornáztatni. A tej és a tejszín tabu, ismét megtanultam. Aztán csak kijött a gonosz puki meg a gonosz kaki, és az éjszakánk már nyugodtan telt.

Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy altatás-ügyben is kezdünk összeszokni. Apával is megegyeztünk, hogy még nem lehet elkényeztetni és túlszeretni: ahhoz még túl kicsi és magatehetetlen, nem akklimatizálódott még teljesen a kinti világhoz. Ha sír, akkor reagálni kell rá, mindenkinek jobb. Na persze ahhoz továbbra is tartom magam, hogy nem kapkodom ki a kiságyból minden nyikkanásra, sőt az elsőre oda se megyek, mert általában csak nyög egyet álmában aztán alszik tovább. A második fokozat, amikor konstans nyöszörög, nyávog, kiabál - még mindig nem sír - ilyenkor segít egy kis seggrázogatás és simogatás. Aztán ha tényleg sír, ergó valami nem jó, akkor persze, kiveszem az ágyból, de vissza is teszem, miután megnyugodott. Ez így elég következetesnek tűnik első körben (amíg kicsi) plusz működik is egyelőre, úgyhogy kicsit büszke vagyok magamra, hogy ezt így "kifejlesztettem". Jó, oké, igazából nem én szartam a spanyol viaszt, inkább csak rátaláltam és magunkra szabtam:

http://piszenpisze.hu/baba-fejlodese/ujszulott-1-eves/tulkenyeztetem/
http://www.dokimami.hu/2009/06/06/csecsemogondozas-tanfolyam-16-resz-hogy-megertsd-a-babad-a-10-fele-siras/

De a lényeg az, hogy működik a boldog baba-projekt, íme az eredmény:

IMG_20130410_150536.jpg

(*) Papának Bori is és a piac is nagyon tetszett.

süti beállítások módosítása